Ágymester vándorbölcső

 

Bár az utóbbi évtizedekben inkább a kiságyak használata terjedt el, érdemes megfontolni, hogy kisbabánkat az első néhány hónapban inkább bölcsőben altassuk.

 

 
 

 

    Mint az édesanyja hasában

A régi időkben a hagyományok szerint a babákat leginkább bölcsőkben altatták, és ezt igazán jól tették, mert a bölcső lágy ringató mozgása a babákra igen jótékony hatással van. A ringó mozgás olyan, mint amit édesanyjuk hasában is éreztek, mert, ha ő mozgott, azzal tulajdonképpen ringatta a hasában növekvő babáját. Emiatt a legtöbb baba megnyugszik, ha ringatják, sokan úgy tudnak legkönnyebben elaludni, ha valaki ringatja őket. Azt is gyakran halljuk, hogy érdemes a babákat jó szorosan bebugyolálni, és kisebb helyen altatni, mert ettől komfortosabban érzik magukat, megnyugszanak.

 

 

 

 

 

Nyugalom és egyensúly

 

Azon túl, hogy a ringató mozgás megnyugtatja a babát, segíti az egyensúlyérzék kialakulását és stabilitást is jelent a babának. A mozgásfejlődés során, az idegrendszer fejlődésében később is nagyon fontos szerepe van ennek, ezért is fontos például, hogy a gyerekek sokat hintázzanak, mindez hatással van az értelmi fejlődésükre is.

 

Az Ágymesterek bölcsője: a Vándorbölcső

 

Tömör fa, többféle kemény és félkemény fa alkatrészekből készül.

 

Matracmérete 40 x 80 cm.

 

Lapra szerelt, de a részalkatrészek masszív ragasztott elemek. Könnyen szétszedhető, összeszerelhető, mivel főleg keményfa alkatrészekből készül, ezért sok szét-és összeszerelést kibír.

 

Alapterülete összeszerelve: 75 x 88 cm, magassága 100 cm. Felülete natur vagy színes (dió, fehér) olajozott, természetes alapanyagú.

 

Kókusz alapanyagú matraccal együtt kínáljuk.

 

A matrac huzata levehető, mosható, szárítógépben szárítható.

 

A bölcső ára matraccal együtt bruttó 158.000 ft.-

 

A megrendelés email-en történik: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elkészítési ideje 4-6 hét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


©2012 Ágymester Manufaktúra - Minden jog fenntartva!
Amigo-WebDesign. weboldalkészítés